2019 – Piackutatási trendek Magyarországon

0 Comments

Hosszú ideje hiányoltunk már egy rendezvényt, kifejezetten a piackutatói szakma részére. 2019-ben úgy gondoltuk, hogy saját szakmai konferenciánk megrendezésével tesszük le ennek alapjait. Rendezvényünkre többek között cégvezetőket, adatfelvételi vezetőket és kutatási igazgatókat hívtunk meg, hogy cégük képviseletében közösen gondolkodva vitassuk meg az eddigi szakmai tapasztalatokat és együttes erővel tekintsünk a jövőbe.

A konferenciára ellátogató vendégeinket egy kedves kis ajándékkal köszöntöttük.

A rendezvényt Seres Attila a SEDO Research Kft. társtulajdonosa és ügyvezetője nyitotta meg egy rövid köszöntővel és a programok ismertetésével.

Az előadásokat Zdenko Ruzbaczky az Európai Nemzeti Panelek vezérigazgatója indította az „Online kutatás, mint árucikk” című előadásával.

Majoros László akkor még a GFK Hungária Piackutató Kft. üzemeltetési igazgatójaként adta elő a „Mesterséges intelligencia a piackutatásban” című előadását.

Kis szünet után Dr. Katona Szabolcs a Brainexpress ügyvezető igazgatója folytatta az előadást a „Specialisták a piacon” című előadásával.

Az egyéni előadásokat Doman Péter a SEDO Research Kft. társtulajdonosa és ügyvezetője a „Személyes adatfelvétel nehézségei és lehetőségei” című előadással zárta.

Egy kerekasztal beszélgetéssel folytattuk, melyet a Szinapszis Kft. ügyvezetői Dr. Szabó András és Kertész Balázs moderáltak.

Az előadásokat egy finom vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zártuk.

Köszönjük minden partnerünknek a bizalmat és a részvételt! Jövőre találkozunk!

Categories: